Ma van Nagyboldogasszony Anyánk – Tündéranyánk – napja.
Emlékezzünk ma Rá! Mind arra, mit örökül ránk hagyott. Főleg mi nők, hiszen mindannyian kapcsolódunk hozzá, képes elérni mindannyiunkat, hiszen a női lét összekapcsolódik vele. Ő avat minket a női lét teljességébe.
Egyszer egy gyógyító azt mondta, hogy Tündér Ilona lánya vagyok! – ezt akkor nem értettem, de ma már igen. A Nőiség, a női minőség maga a Tündérség. A szeretet, a kedvesség, a szeretettel való gyógyítás és maga a „magyar” minőség. Nem hiába születtünk ide, ebbe az országba, ebbe a nyelvi közösségbe. Ez egy elrendelt feladat, ez egy elrendelt minőség, ez egy vállalás. A nyelvünk egy kódnyelv, mellyel teremtünk. Teremtünk mindent – jót és rosszat, szépet és gonoszat, egészséget és betegséget. Mi nők nagy feladatot hordozunk. Rajtunk múlik minden a világban. Lehet, hogy még nem érted, vagy nem állt össze benned, de ez az igazság. Ezt akadályozza minden, hogy az igazi női erőnkbe beleálljunk, mert akkor megint tündérkertté tudjuk alakítani a világot. Akiben ez a program benne van, feléled és már kezdi érteni miről beszélek. Meg kell hát önmagunkat gyógyítani és akkor a világ is meggyógyul, mert a nő csodálatos ereje csak az öröm energiájában tud kiteljesedni.
Boldogasszony Anyánk mindig velünk van, őt nem tudták és nem tudják megsemmisíteni, mert a szíveinkben van! Életünk folyamán kísér minket és erőt ad a próbatételekhez.
A mai naptól Földanya készül már a pihenésre, közeledik az Ősz, s energetikai kapuk nyílnak egészen Kisboldogasszony napjáig. Itt van hát az idő, hogy lássunk hozzá ahhoz, mit beteljesíteni szeretnénk!
Ma menjetek ki a természetbe, kapcsolódjatok a földhöz és az éghez. Hívjátok és kérjétek Nagyboldogasszony erejét, a tündérek segítségét a tisztuláshoz, a lelki emelkedéshez, s hogy képesek legyetek női erőtök behívására és megtartására.
Ha úgy érzitek akár ezt az imát is elmondhatjátok, melyet égi csatornámon pont az első Nagyboldogasszony tiszteletére tartott szertartásomra kaptam.
Hozzád imádkozunk Szent Fény!
Ki felébreszted és megnyitod lelkünk mélységeit és szívünk terét.
Áldásod által vezérelve születünk új és új életre,
míg bölcsességünk elér arra a pontra,
hogy ennek a Szent Fénynek a lámpásai lehessünk.
Hálás szívvel köszönjük életünket,
örömeinket, bánatainkat, fájdalmainkat és ébredésünket,
mert nélküle nem lehetnénk azok, kik ma vagyunk!
Kérünk Téged Szent Fény!
Áraszd ki áldásod ránk, szeretteinkre, népünkre, nemzetünkre
és tarts meg minket a sötétség ereje alatt,
hogy fénymagunk soha ne szűnjön meg világítani,
reményt adni és gyógyulást hozni.
Kérünk Téged Szent Fény!
Szenteld meg életünket, feladatainkat, képességeinket.
Kovácsold össze népünket, nemzetünket,
hogy maglelkünk elhozza a gyógyulást és a gyógyítást,
a tanulást és a tanítást.
Szenteld meg minden nő méhét, hogy világra hozza az istenit! -
megtisztulva és megtisztítva a jövő nemzedéket, mely örökségünk.
Szent Fény!
Hozd el a megnyugvást, a megtisztulást, az önmagát tisztelő nő bölcsességét,
aki szent feladatát teljesíti:
összetart, együtt érez, gyógyít, tanít és teremt.
Meggyógyítja önmagát, a férfit és a nemzedéket, hogy eljöhessen az aranykor!
Kérünk Téged Szent Fény!
Lobogj fel minden emberben, de leginkább a nőkben,
hiszen ők szülik világra a fiainkat, férjeinket és apáinkat!
Kérünk Téged Szent Fény!
Áraszd el városunkat, országunkat, földrészünket,
hogy nyerjen teret a fény mindenben és mindenkiben.
Áradjon keresztül rajtunk Földanya testébe gyógyítva és emelve őt.
Hozzád imádkozunk Szent Fény!
(2017.08.15. TE)
Legyetek áldottak!